Tapasztalataim Európában - Ara Noguera

2015 májusában érkeztem Olaszországba. Nemrég nősültem meg, és készen álltunk egy kalandra. Mexikóból jöttünk. Az ottani életünk kényelmes volt. Mindkettőnknek van egyetemi diplomája. Nekem BA diplomám van külkereskedelemből, a férjem pedig gépészmérnök. Volt munkánk, egy kis házunk, és a családunk többi tagja ugyanabban a városban élt. Bizonyos értelemben nem volt szükségünk arra, hogy elhagyjuk a városunkat, de mégis megtettük. A férjemnek munkát ajánlottak a trieszti kikötőben. Neki volt némi olasz nyelvtudása, de nekem nem.

Sokat segített nekem a közlekedésben, miközben bátorított, hogy tanuljak. Sajnos a Triesztben felajánlott munka nem az volt, amit ígértek neki. Mivel mindig is igyekeztünk tanulni, alkalmazkodni és tiszteletben tartani a törvényeket, a férjem legalább hat hónapig szeretett volna maradni a munkahelyen. Közben én Abano Terme-ba, Padovába költöztem.

Voltak ott barátaink, akik kedvesen felajánlottak nekem egy helyet, ahol megszállhatok. Az Abano Terme-i időm nem volt könnyű, de nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik segítettek és tanácsokat adtak nekünk. Azt hiszem, a legfontosabb a Centro Aiuto alla Vita volt, egy nonprofit szervezet, amely a terhes nők segítésére összpontosít.

Sok hónapon keresztül ők voltak a fő támaszom. Először az irodájukba fordultam tanácsért a tartózkodási okmányaimmal és az orvosi ellátással kapcsolatban, amikor az első gyermekemmel voltam terhes. Bár még nem beszéltem a nyelvet, nagyon kedvesek voltak, lassan beszéltek hozzám, és megtanítottak néhány hasznos kifejezésre. Később a férjem bizonytalan munkahelye miatt beköltöztem az egyik lakásukba. Ott maradtam, amíg a lányom meg nem született és 6 hónapos nem lett.

Ez idő alatt a lányomról és rólam nagyon sokat gondoskodtak, nem csak az alapvető szükségleteinkről, mint az étel, a pelenkák, a szállás, hanem a társaságról, a lelki és pszichológiai támogatást is kaptunk. Az ott önkéntesként dolgozó nők valóban sokat tesznek a nők jólétéért, akiknek segítenek. Kedvesek, nagylelkűek, tisztelettudóak és bátorítóak. Az egyik legfontosabb dolog, amire emlékszem, hogy a náluk töltött időm csak egy ugródeszka volt valami jobb felé.

Amikor a férjem munkát talált, egy velencei Dolóban lévő lakásba költöztünk. Minden új volt, és nem voltak ismerőseink a közelben. Tudtuk, hogy ahhoz, hogy beilleszkedjünk a társadalomba, erőfeszítéseket kell tennünk. Úgy érzem, nekem különösen nehéz volt, mert otthon maradó anyukaként keresnem kellett a módját, hogy motivált maradjak, új kapcsolatokat építsek ki, megtanuljam a nyelvet és a kultúrát. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy kedves szomszédok támogattak. Segítettek bevásárolni, vigyáztak a gyerekeimre, tanácsot adtak, ha kértem, megtanítottak olasz receptekre, és segítettek megtanulni a nyelvet. Azért hangsúlyozom a nyelvtanulást, mert ez elengedhetetlen ahhoz, hogy megismerhessük az embereket, megismerjük a kultúrát és megtaláljuk a helyünket a társadalomban.

Mostanában könnyebb az életünk: a férjemnek jó állása van, ahol szakmailag fejlődhet, és a két gyerekem elkezdte az iskolát. Ami engem illet, segítek a tinédzsereknek korrepetálással és vizsgára felkészítéssel angol és spanyol nyelven, részt veszek az iskolai tevékenységekben és önkéntesként a közösségben szervezett különböző rendezvényeken.

Még ha ez nem is tekinthető szakmai fejlődésnek, a különböző tevékenységek, amelyek lefoglalnak, nagyon kifizetődőek, fel tudtam gyorsítani a nyelvtanulásomat és önbizalmat szereztem, de mindenekelőtt lehetővé teszik számomra, hogy a két gyermekemmel személyesen és elkötelezetten foglalkozzak.